2010. február 14., vasárnap

Türelem

Most jelen pillanatban nincs netem ezért új Post nem lessz a blogon de igyekszem megoldani.

2010. február 2., kedd

Magyarázat

Nem tudom, hogy miért csak most vagy egyáltalán most miért is kezdtem el leírni ezt a történetet. Talán azért mert olvastam a legjobb barátom blogját és úgy éreztem ez megmagyarázná az ő álláspontját a lányokhoz. Szóval most akkor megpróbálom tömören leírni azt, hogy miért is válik szemétté egy férfi. Legalábbis az én történetem szerint miért is lettem ilyen.


Történt már jó pár évvel ezelőtt, hogy megláttam egy lányt és első látásra beleszeretem. Jó tudom, hogy ez nyálas szöveg, de így van. Pár nap kellet mire összeszedtem magam és bevallottam neki pedig sose voltam egy beszari alak. Nem volt egyszerű eset nem igazán akarta megérteni, hogy komolyan gondolom. De 2-3 hét és nagyon jóban lettünk. Talán túlságosan is jóban talán, de úgy éreztem elindult valami. De mit ad isten nehogy már könnyű legyen az élet ezt csak én gondoltam így, hiszen a lány (nem véletlenül nem nevezem nevén) összejött az akkori egyik nagyon jó barátommal. Nem mondom, hogy jó volt látni sőt, és hogy még egy pár lapáttal rápakoljak a történetre a lány igencsak zsarolt érzelmileg. Ugyanis mondta nekem, hogy ha ez rosszul esik (most őszintén hogy esett volna, máshogy akit szeretek mással van) akkor egy szavamba kerül és szakít a sráccal. De valahogy azt mondtam akkor, hogy legalább a barátom és az, akit szeretek az boldog és nekem akkor ez elég volt. Igen AKKOR még elég volt. Másfél évig szenvedtem mellettük, mert jót akartam nekik, de ez engem teljesen megölt. A történet ennél igazából sokkal bonyolultabb és hosszabb volt, ha érdekel, titeket részletesebben is leírom, de ez most nem erről szól ez a blog. Csak egy apró történet, ha egy férfit érzelmileg kikészítenek mindegy, hogy ez egy nő vagy több egyszer csak mindenki kidől. És ilyenkor tud a pasi úgy nevezet SZEMÉT PASI arculatot felvenni. Ez nem a bosszúról szól, nem a lányok iránti utálatról egyszerűen egy védekező mechanizmus. Akit már egyszer megégetett a tűz az tudja, hogy vigyázni kell vele. Ezért a Sanyi is meg én is JÁTSZUNK, igen mi játszunk nem a lányokkal nem az érzelmekkel, hanem a helyzettel. Látszólag belemegyünk, egy kapcsolatba csak mi ezt minimális érzelmekkel csináljuk, mert az jó, ha van mellettünk valaki, de megégetni nem szeretnénk magunkat még egyszer. Bocsánat Sanyi hogy a te nevedbe is írom ezt, de tudom te is nagyjából ezen az állásponton vagy. Szóval Móni, Clau, Rita, Szabina és még sorolhatnám, a neveket itt a végletekig nem a ránk kell haragudni nem ígértünk semmit se szerelmet se hazaságot se semmit, ezt csak ti hittétek. Fel kéne nőnetek és akkor láttáttok volna mi a helyzet. Bár azt ti sem mondhatjátok, hogy rossz volt, mert amíg nem lett kimondva, hogy vége addig ti is élveztétek a helyzetet. Kötelezettség nélkül minden jót megkaptok, ami egy kapcsolatba kell. Szóval döntsétek el ti, hogy áldozat vagy nyertesek vagytok.

Elöszó

Elsőször is üdv mindenkinek nem tudom pontosan, hogy illik vagy, hogy szabad egy ilyen blogot megkezdeni, mert ez az első blogom. De mivel ez az enyém kicsit félre teszem az udvariaskodást. Ez a blog rólam, az életemről, a mindennapjaimról, a régi hibáimról és az örömteli dolgokról fog szólni. A múltról, a jelenről és a jövőről egyaránt írni fogok, azt hiszem, ugyan kevés ember fogja olvasni, de ne is azért készül, hogy a fél világ megismerjen, hanem azért hogy aki ismer, az egy kicsit többet kapjon belőlem, ha érdekli.

Szóval úgy érzem, hogy nem fecsérelem tovább a szót, akit érdekel, az úgy is olvassa, akit nem az meg úgy sem akár mit írok a legelején. Remélem azért néhány embernek majd tetszeni fog.
Olvassátok örömmel.